Oldalak

2013. május 30., csütörtök

Király Gyógyfürdő

A városnézés által szervezett várostörténeti séta

Az előző poszt vidám gyermekarcai után folytatom a legutóbbi várostörténeti séta leírását. A séta során megtekintett török emlékek közül hármat volt alkalmunk belülről is megtekinteni. Az első a Fő utcában található Király Gyógyfürdő volt. 


Az utcafront felől nézve csak a magas kőkerítés mögött látható jellegzetes félholdas kupolák utalnak arra, hogy a falak között egy régi török fürdő üzemel.



Az előtérbe belépve azonnal éreztük a levegő magas páratartalmát. Egy kísérő várt minket, aki röviden ismertette a fürdő történetét valamint az Ő felügyelete mellett nézhettük meg a nagy medencét. Ottjártunkkor is teljes üzem volt, nem zavarhattuk meg a fürdővendégek nyugalmát. Fotózni is csak az aulában és a medencéhez vezető hosszú folyosó elején lehetett értelemszerűen. Kevés fotó született, de remélem átadják a fürdő hangulatát. 




Ez a fürdő az egyik legjelentősebb török kori emlékünk amely már több mint 400 éve üzemel! A fürdőt Arszlán pasa kezdte el építtetni még 1566-ban és a korábbi posztokban már jól megismert Szokoli Musztafa fejezte be 1570-ben. A XVIII. század végén a fürdő a König család tulajdonába került. Nevüket magyarra fordítva kapta meg végül a fürdő a mai napig is használt nevét. Rendkívül érdekes, hogy a fürdőnek soha nem volt saját meleg vizes forrása. A vizet egy 700 méter hosszú vezetéken a mai Lukács fürdőtől vezették ide. Az aulában, a falra rögzítve rögtön szemet szúr a látogatóknak egy termetes fadarab. 


Manapság már modern fémből készült csővezetékeken folyik a víz, de régen a képen látható vörös fenyőből készült "csöveket" használtak a víz továbbításához. E fa fajtának nagyon magas a gyantatartalma, így jó az ellenálló képessége is. A törökök azért építették messze a forrásoktól ezt a fürdőt, hogy egy esetleges ostrom esetén is megmaradjon a fürdés lehetősége. Az aula csigalépcsője érdekes hatást nyújtott a sejtelmes fényekkel és textúrákkal.



A folyosó elején még tudtam két fotót készíteni. Ezen a részen meglehetősen erősen érvényesül a retró hatás. A világháború során az épület erősen megrongálódott, végül 1950-ben lett helyreállítva és felújítva. Nagyjából ez a korszak köszön vissza a képeken is.



Ez után került vissza a fényképezőgép a hátizsákomba, hiszen innen már szigorúan tilos volt a fotózás. Öt fős csoportokban tudtuk megnézni a nagy medencét, miután egy lábfürdőt vettünk. Nagyon meleg és párás volt a levegő. Elég sokan áztatták magukat a vízben. A kupolán egy beeső fénysugár belehasított a tompa sötétségbe, nagyon szép látvány volt. Az interneten kerestem két fotót a medencéről, hogy Ti is láthassátok ezt a belteret.

Forrás: kiralyfurdo.hu

Forrás: mtro.hu

8 megjegyzés:

  1. You really know how to capture great details. Some wonderful compositions too.

    VálaszTörlés
  2. Ott sündörögtem a múltkor körülötte, de nem mentem be, csak kint csináltam néhány képet. Nincs túl jó állapotban a ház, de így lepusztulva is nagyon tetszik. Jók a retró fotók, mindkettő, és persze a többi is. Ha engedték volna, tudtál volna fotózni bent? Vagy a pára miatt amúgy is esélytelen, ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök ha tetszettek a fotók. Akkor és ott bent a medencénél nem tudtam volna fotózni, olyan magas volt a páraszint. Plusz meglehetősen sötét is volt bent - jóval sötétebb mint az utolsó képen. Gondolom a fenti fotók nyitvatartáson kívül és némi levegőmozgás segítségével készülhettek. A két fotó közül egyébként a második mutat reálisabb képet, viszont az elsőn látható fénysugár tényleg olyan volt az ottjártunkkor is :)

      Törlés
  3. De jó hogy pont erről írtál, mostanában elég sok fürdőt végigfotóztam, de ez kimaradt és nem is ismertem egyáltalán, hogy hogyan néz ki :) Ismét nagyon jó képek, remélem a géped jól bírta a "párasokk"-ot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és én is örülök, hogy láthattam a Rácz fürdőt, legalább az objektíveden keresztül!
      Jól viselte, nem volt gond :)

      Törlés
  4. Azok a csigalépcsős fotók. Igen, ötvenes évek.... Érdekes világ ezeknek a fürdőknek a világa, s nem utolsó sorban a történetük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most jártam először ezekben a fürdőkben, mind lenyűgözött!

      Törlés